Sivatag és manna

Lelkiségi írások

A Kármel missziója

 Egy kármelita nővér vallomása az imáról

Ha Isten föltárja előttünk a szemlélődés kapuját az imában, egy új világba lépünk. Ezzel a látható világ más dimenzióba kerül. Ami régen fontos volt, most már nem az, és ami korábban nem számított, most lényegessé válik.

    Amikor a belső imában szeretek és szeretve vagyok, akkor lépek be igazán a világba. Isten és az én személyes kapcsolatom – bár a legintimebb valóság – többé már nem „magánügy”. Az imában kitárul a szívem és kitágul, minden ember belefér gondjával és örömével.

Jézus békéje a mi békességünk forrása

Mindenszentek Kármel kápolnája

Jézus, elárultatásának éjszakáján, miután Júdás eltávozott, így szólt tanítványaihoz: "Békét hagyok rátok, az én békémet adom nektek. Nem úgy adom, ahogy a világ adja.”(Jn 14,27)

A II. Vatikáni Zsinat dokumentumában ezt olvashatjuk: „Krisztus a kereszthalála által maga békített ki minden embert Istennel, a saját testében ölte meg a gyűlöletet.”(GS 78. pont)

Személyes áldozatunk nélkül nem lehetünk békességesek, béketeremtők. Önmagunk feláldozása árán kell a béke építőivé válnunk.

Keresztút Avilai Szent Terézzel

Keresztút Avilai Szent Terézzel

Teréz gyermekkora óta elmélkedik Jézus szenvedéséről.

       Évek hosszú sora óta szokásom volt, hogy majdnem minden este lefekvéskor, midőn elalvás előtt még utoljára Istennek ajánlottam magamat, egy pár percig elmélkedtem a getszemáni kerti jelenetről. Tettem ezt már akkor is, amikor még nem voltam szerzetesnővér, mert azt mondták nekem, hogy ezzel sok búcsút lehet nyerni. Meggyőződésem, hogy ez rendkívüli hasznára volt a lelkemnek, amennyiben ily módon elkezdtem gyakorolni a belső imát, mielőtt tudtam volna, hogy mi az. Ezt úgy megszoktam, hogy épp oly kevéssé tudtam volna elhagyni, mint akár a keresztvetést elalvás előtt. (Önéletrajz, IX. fej. 86 o.)

Avilai Szent Teréz: A BELSŐ VÁRKASTÉLY

Avilai Szent Teréz: A BELSŐ VÁRKASTÉLY

(Részlet a 2011-ben megjelent, spanyol kiritkai kiadás alapján készült fordításból.)

IHS[1]

Ezt a „Belső várkastélynak"[2] nevezett értekezést Teresa de Jesús, a Kármelhegyi Miasszonyunk[3] szerzetesnője írta nővéreinek és leányainak, a sarutlan kármelita nővéreknek.[4]

 

Lakásról lakásra az életszentség útján I.

 P. Giuseppe Pozzobon OC előadása nyomán


Avilai Szent Teréz "Belső várkastély": első lakás

 

Minden karizma, melyet Isten életre hív az Egyházban, az életszentségre való törekvés egy sajátos útján vezet. A kármelita élet célját megrendítő világossággal, egyszerűséggel, igen találóan fogalmazza meg az Institutio primorum monachorum, az Első monachusok nevelése című, az V. században keletkezett ősi kármelita életszabály, amely nagy hatással volt szent alapítóink és rendi szentjeink tanítására is. „Ebben az életben kettős célt különböztetünk meg: az egyiket erőfeszítésünkkel és az erények gyakorlásával érjük el, együttműködve az isteni kegyelemmel; szent és a bűn minden foltjától mentes szívet ajánlunk föl Istennek. Életünk másik céljának elérése kizárólag Isten ajándéka; ez abban áll, hogy bizonyos módon szívünkben megízleljük, és szellemünkben megtapasztaljuk az isteni jelenlét erejét és a mennyei dicsőség édességét, mégpedig nemcsak halálunk után, hanem már a halandó életben is."

Lakásról lakásra az életszentség útján II.

 P. Giuseppe Pozzobon OCD előadása nyomán 


Avilai Szent Teréz „Belső várkastély": második lakás

 

A második lakás azokról szól, akik már elhatározták, hogy életüket más irányba terelik. Teréz buzdítja őket: lépjetek be! Imaéletük is új tapasztalatokkal bővül.

Ezt olvashatjuk a második lakás összefoglalójában: „Arról beszél, hogy mennyire szükséges az állhatatosság, s hogy a lélek csak ezáltal juthat be a további lelki lakásokba. Leírja azt a nagy harcot, amelyet az ördög ellen kell megvívnia. Vigyázzunk, nehogy az utat mindjárt az elején elhibázzuk! Megemlít erre vonatkozólag egy eszközt, amely saját tapasztalata szerint igen hathatós."

 

Lakásról lakásra az életszentség útján III.

P. Giuseppe Pozzobon OCD előadása nyomán


Avilai Szent Teréz „Belső várkastély": harmadik lakás


A harmadik lakás újabb fontos lépés, egy másik hosszú útszakasz, amelyet meg kell tennünk. Teréz igazi mesternőnk, anyánk, aki mélységgel és humorérzékkel tanít.

A 112. zsoltárt idézve vezeti be témáját. A fejezet összefoglalójában ez áll: „Arról beszél, hogy a tökéletességnek bármekkora magaslatára jutott is valaki, ameddig él, nem élvez biztonságot, s üdvös félelemmel illik haladnia." Mit mondjunk már most azoknak, akik Isten kegyelmének segítségével győztesen kerültek ki ezekből a harcokból, s akiket állhatatosságuk besegített a harmadik lakásba; mi mást, mint e szavakat: „Beatus vir, qui timet Dominum" - (boldog az istenfélő ember).

 

Lakásról lakásra az életszentség útján IV.

P. Giuseppe Pozzobon OCD előadása nyomán


Avilai Szent Teréz: „Belső várkastély": negyedik lakás


Láttuk, hogy aki a harmadik lakásba érkezett, már jelentős utat megtett. De még megvan benne az ősszülők bűne: olyan akar lenni, mint az Isten.

A negyedik lakás az átalakulás helye, Szent Teréz bemutatja e lakás csodálatos szépségét, elmondja, hogy természetfölötti dologról van szó. Nem vezet be rögtön a negyedik lakásba, mint ahogy A tökéletesség útjánál sem kezdi azonnal az imádság tárgyalását, ezzel is érzékelteti, hogy előtte hosszú utat kell megtenni.            

Itt ugyanis már egészen természetfölötti dolgokról van szó, s nagyon nehéz őket világosan megmagyarázni, hacsak Ő Szent Felsége nem vállalja magára a feladatot... Mivel ez a lelki lakás már közelebb van ahhoz, amelyben a király lakik, azért nagy annak a szépsége. - Újra az ember nagy szépségéről beszél, mint ahogy az első lakásnál tette.

 

Lakásról lakásra az életszentség útján V.

P. Giuseppe Pozzobon OCD előadása nyomán


Avilai Szent Teréz: A belső várkastély: ötödik lakás


Miként egyesül az imádságban a lélek Istennel?

„Hasonló a mennyek országa a szántóföldbe rejtett kincshez. Egy ember megtalálta, újra elrejtette, aztán örömében elment, eladta mindenét, amije csak volt, és megvette a szántóföldet." (Mt 13,44)

Teréz meg akarja értetni velünk, hogy ez az elrejtett kincs bennünk van, csak „kevesen állunk készen rá, hogy felfedje előttünk az Úr". „Mert ha külsőleg nézzük, jó úton járunk, hogy elérjük, ami az erényekhez szükséges. De hogy ide elérjünk, ahhoz nagyon-nagyon sok kell, és sem a kicsiben, sem a nagyban nem szabad hanyagnak lennünk."[1] Az egyesülő imához vezető út az erények útja, és bár ajándékba kapjuk, mégsem adják készen nekünk.

Cristina Kaufmann: Kirekesztettség és karácsony

Kármelita nővérként egy stabilan megépített, tágas, napos kolostorban élek, ahol nagy a kert és jó a levegő. A szobámban minden megvan, ami szükséges, ablakomon át reggelente fény és friss levegő árad, esténként pedig kellemes, hűs levegő és a varázslatos éjszaka nyugalma. Közösségben élek nővéreimmel, akik gyöngéden szeretnek engem, megosztjuk egymással az imát, a munkát, és biztonságos, rendezett életünk nyugodt és derűs boldogságát. Közösségünket a környékbeliek is befogadták, szeretnek bennünket, és mi is sokakat támogatunk.

             Ilyen helyzetben mit mondhatnék én a kirekesztettségről és a karácsonyról? Nem csengene az hamisan, nem tűnne irreálisnak, idegennek vagy akár sértőnek?

Filokália, a titkos élet Krisztusban I.

Imrényi Tibor atya válogatása

Márk, az Aszkéta tanítása

 Életrajz

           Márk, az Aszkéta, Aranyszájú Szent János tanítványa, a híres egyiptomi atyák sorába tartozik. Életéről nem sokat tudunk. Palladius, a Historia Lausiaca XXI. fejezetében úgy emlékezik rá, mint aki személyesen meglátogatta, és látta, hogyan él. Csöndes, szelíd természetű volt, igen alázatos, és fiatal kora óta szerette a Szentírást tanulmányozni. Fennmaradt róla, hogy kívülről megtanulta az Ó- és az Újszövetséget. A 400-as évek elején halt meg.

          Isten kegyelme, az Egyiptomi Szent Antal tanítványai között való forgolódás, a Szentírás tanulmányozása és a gazdag élettapasztalat a lelki élet egyik legnagyobb ismerőjévé és mesterévé avatták.

Filokália, a titkos élet Krisztusban II.

Imrényi Tibor atya válogatása

Márk, az Aszkéta tanítása

 

 Miért környékez meg bennünket gyakran az irigység azokkal szemben, akiknek jól megy a sora?

            Lám, a bűnösnek mindene megvan, a kereszténynek pedig „semmi sem jut"!

 Olvassuk el a 73. zsoltárt, amely biztos vigasztalás és egyben intelem a hívő ember számára.

           "Milyen jó az Isten az igazakhoz, azokhoz, akik tiszta szívűek!

Szűz Mária Kánában

 Fulton Sheenvolt érsek (New York, St. Patrik Katedrális) mesélte a következő történetet. Mindig nagy bizalommal viseltetett Szűz Mária iránt. Pappá szentelésének 10. évfordulóján éppen továbbképzésen vett részt Franciaországban. Elhatározta, hogy Lourdes-ba megy és a Lourdes-i barlang oltáránál celebrál szentmisét, hálát ad Szűz Máriának közbenjárásáért.

El is indult, de pénzt nem vitt magával, mert arra gondolt, hogy ebben is bíznia kell Máriában, aki a legjobb édesanya.

Bement a legelőkelőbb szállodába és mindennap a legfinomabb falatokat rendelte. Eltelt nyolc nap, a számla nagy volt, és átfutott rajta a gondolat, hogy vagy börtönbe kerül, vagy le kell dolgoznia az összeget. Visszament a barlanghoz a számlával, és csodáért könyörgött, választ azonban nem kapott. Amikor a szálloda felé vette útját, egy házaspár állította meg, és kérdezte tőle, tud-e franciául. Éppen nászúton voltak, és el szerettek volna látogatni Párizsba, de nem volt tolmácsuk. Ő igent mondott, de hozzátette, hogy vissza kell mennie a szállodába a bőröndjéért. A férfi kérte a számlát, és azonnal kifizette. A lecke arról szólt, hogy bíznia kell - teljesen.

Lelkigyakorlat a Kármel ősi írása és A tökéletesség útja alapján

 Az Institutio primorum monachorum, „Az első monachusok nevelése" [ Sarutlan Kármelita Nővérek, Magyarszék, 2006.] című írás az 5. századtól kezdve a 17. századig a kármeliták alapvető kézikönyve volt. Illés próféta életén keresztül értelmezi a monasztikus-remete életet. A lelki irodalom gyöngyszeme. Szent Terézia anyánk A tökéletesség útjában szintén visszanyúl a Kármel ősi gyökereihez. Ne gondoljátok, (...) hogy valami sok terhet akarok a vállatokra rakni: adja Isten, hogy csak legalább azt tudjuk megtenni, amit a mi szent Atyáink követtek és meghagytak nekünk! Hiszen ezen az úton érdemelték ki ők is maguknak a »szent« nevet. Isten ments, hogy más utat keressünk, akárki tanácsolná is. Részemről csak három pontra akarom felhívni figyelmeteket (...), mert ennek a háromnak megtartása biztosítja nekünk legjobban azt a belső és külső békességet, amelyet az Úr annyira a lelkünkre kötött. 1. a kölcsönös szeretet egymás között. 2. a szakítás minden teremtménnyel. 3. az igazi alázatosság. (4. fej.)

A Kármel mint befogadó föld

 Christine nővér OCD, a franciaországi Thérèse-Elisabeth föderáció elnökének előadása nyomán

Ha kívülállóknak beszélnék a Kármelről, azt mondanám: A Kármel ima mint életstílus. Számunkra azonban a Kármel föld, amit Isten eljön meglátogatni, ahol Isten befogadott akar lenni. Ez a föld mi vagyunk, akiben Istennek kedve telik. Mi vagyunk az a föld, akit Isten kiválasztott, hogy kedve teljék benne. Tágabban: a közösség Isten földje. Azért jön meglátogatni ezt a földet, „Mert ahol ketten vagy hárman összegyűlnek az én nevemben, ott vagyok közöttük" (Mt 18,20).

A Kármel válasza korunk kihívásaira

Christine nővér OCD, a franciaországi Thérèse-Elisabeth föderáció elnökének előadása nyomán

 A mai globális kihívásokra: szekularizáció, globalizáció, az ember méltósága, szemlélődő tér - válaszolnunk kell.

  Szekularizáció

  Az Egyház erre adott válasza az inkulturáció. A Kármel szentjei hangsúlyozták földi életünk fontosságát. Keresztes Szent János minden emberi valóságban Isten nyomait látta, és miközben szemlélte a valóságot, nyitottá vált Istenre. Isten végtelenül nagyobb, mint ami látható az emberek, dolgok felületében. Figyelünk a földi valóságokra, és ezzel megnyitjuk azokat Isten felé.

Dr. Udvardy György pécsi megyéspüspök atya homíliája Erzsébet nővér örökfogadalmán

Dr. Udvardy György pécsi megyéspüspök atya homíliája Erzsébet nővér örökfogadalmán

 Isten és ember találkozása

 A szentírási szakaszok (Bölcs 7,7-14; Róm 8,14-17.26-27; Jn 4,5-15a) megérintettek bennünket, mint ahogy ez a rövid liturgikus párbeszéd is. Elhangzott a Szentírás tanítása a bölcsességről, az istengyermekségről, a szabadságról, Isten Lelkéről és Jézus Krisztusról, mint az üdvösség forrásáról. És elhangzott ez a párbeszéd az ember szándékáról: kész befogadni ezt az Istentől akart üdvösséget, azon az úton, módon, a legszemélyesebben, ahogyan az Úr ezt készíti.

Kriszta nővérünk önéletrajzából

 „Meghaltatok, és életetek Krisztussal
az Istenben el van rejtve.”
(Kol 3,3)

 1922. április elseje születésem dátuma. A hely: Devecser, akkor ott tanított édesapám. Nyolc nap múlva kereszteltek meg, amiért – sajnos – csak nagyon későn kezdtem el igazából hálát adni.

 Félév múlva már Kunszentmártonba költöztünk, az egyik tanyasi iskolába: Veker-tanyára. Ott született a húgom, Ili. Nagy szegénységben éltünk, majdnem a „világ végén”. De jó emberek vettek körül, aki elment az iskola mellett, mind beszólt: kell-e valami a városból? (…)

Nada te turbe 1

Nada te turbe 1

    „Semmi ne zavarjon!"

A középkorban a pihenés megszokott dolog volt. Az embereknek állandó lakásuk volt, előtte utca. Ugyanígy a szomszédnak. A kis bolt az utca végén állt, és harminc év múlva ugyanaz a bolt ugyanott állt, az eladó pedig üdvözölte az embereket. A faluban nyugalom uralkodott. Csak néha tévedt arra egy idegen, aki járt-kelt a faluban, és elmesélte, mi történt a városban. Minden házban az új hírekről beszélgettek. - Ha valami megzavarta ezt a nyugalmat, az nem volt jó.

Nada te turbe 2

Nada te turbe 2

            „Semmi se rémítsen!"

Ami rémít, kívülről jön, és ez veszélyt jelent. A középkorban veszélytelen helyzetben éltek az emberek, persze néha kívülről jött veszély (háború, éhínség, betegség vagy járvány), de ma ezt másként éljük meg. - Sokszor rémít bennünket valami.

Nada te turbe 3

Nada te turbe 3

   „Minden elmúlik"

Minden elmúlik, semmi sem marad meg. - Hérakleitosz, a nagy görög filozófus szerint minden folyik, változik, soha nem lehet még egyszer ugyanabba a folyóba belépni. Életünkben ugyanígy van: minden elmúlik a természetes életben, és igaz ez az Istennel való életben is. - Mit jelent tehát, amit Nagy Szent Teréz mond: Minden elmúlik?

Nada te turbe 4

Nada te turbe 4

  „Isten nem változik"

A mai világban mindig változik valami, és nincs nyugalom. Változik az emberkép, a közösség, a gazdaság és az Egyház.
Igen - az Egyház is változik. Az idősebbek a szentmisét latin nyelven ünnepelték az egész világon. Ez így volt kilencszáz évig, és most megváltozott. Szent Teréz azt mondja: Isten nem változik.

Nada te turbe 5

Nada te turbe 5

    „A türelem mindent elér"

Ez a téma azért fontos, mert sok ember keres mélyebb kapcsolatot a Jóistennel, és mégsem sikerül elérniük. Kezdetben talán vigasztalást kapnak a Jóistentől, ami nemsokára elmúlik, és attól fogva már nem keresik a kapcsolatot Vele, hanem csak a világ örömét. Nem bűnösök, nem lopnak, nem hazudnak, nem törnek házasságot, vasárnaponként még a templomba is elmennek, de ez minden. Találunk köztük papokat és szerzeteseket is. Hiányzik náluk a második megtérés. - Mi ez? - Egy belső döntés, hogy egész életünkben az Isten akarata legyen az első és legerősebb. Itt van a nehézség: ha valami nem sikerül rögtön, türelmetlenek lesznek; ha az imában nem tapasztalnak édességes érzéseket, már nincs erejük tovább haladni.

Nada te turbe 6

„Annak, aki Istené, semmi sem hiányzik..."

A bizalomról beszélünk. De honnan kapjuk ezt meg a mindennapokra?

            A modern embernek sok mindenre van szüksége, és számára is kérdés, honnan tudja megszerezni, ami kell. Szent Teréz pedig azt mondja: Annak, aki Istené, semmi sem hiányzik.

Nada te turbe 7

    „Isten egymaga elég"

Teréz megmutatja nekünk, hogy az asszony valóban képes nagy művet létre hozni. De Teréz még valami mást is megmutat: az ember vágyainak igazi célja a Jóisten.

Zsoltárok éneklése

„Aki szeret, az énekel" (Szent Ágoston)

A Zsoltárok könyve

Tartalom átvétel