Tiszta fénysugár

Tiszta fénysugár

Közösségünk, a magyarszéki Mindenszentek Kármel legidősebb nővérével, Szűz Mária Szeplőtelen Szívéről nevezett Mária-Lúcia nővérrel beszélgettünk Marcell atyával kapcsolatos emlékeiről.


Lúcia nővér, hogyan ismerte meg Marcell atyát? Milyen emlékei vannak az első találkozásról?

Marcell atyával a pécsi Kármelben találkoztam először, abból az alkalomból, hogy jöttek az atyák hárman (Marcell atya, Lúcián és Albin atya) skapulárés napokat tartani 1948-ban Pécs különböző plébánia templomaiba. Rendszerint a délutáni órákban került sor erre rövid ájtatosság, litánia, szentbeszéd keretében. Ez után lehetett kérni és fölvenni a szent vállruhát, aki akarta. Voltunk akkor páran érdeklődők [a közösségben], akik elmehettünk az atyákkal, hogy segítsünk a skapuláré osztásában. Engem a tisztelendő Anya [Erzsébet anya] Marcell atya segítségére osztott be. A belvárosi templomba mentünk, ahol már zsúfolásig megtelt a templom hívekkel. A litánia és a szentségi áldás után a szentbeszéd következett a Boldogságos Szűzanyáról, aki a leggyengédebb édesanya, állandóan kíséri életutunkat, segít, közbenjár értünk. Ennek az anyai gondoskodásnak fogható jele a szent skapuláré. – Emlékszem, ekkor Marcell atya kiterítette a szószékre a skapuláréját és hozzáfűzte: ennek a kicsi változatát lehet most fölvenni, aki akarja. Akarta mindenki... Késő esti órákig tartott, közben a hívek énekeltek Szűzanyát dicsérő énekeket. A skapuláré ének sokáig tovább zengett bennem – „Máriához, drága Szűzanyánkhoz tisztelettel járulunk...”
Ez tényleg emlékezetes és maradandó élmény lehetett!

Hogyan alakult Marcell atya és a Nővérek kapcsolata?

Mivel Marcell atya abban az időben a pécsi Kármel negyedévi gyóntatója volt, rendszeressé vált a találkozás, két–három napig volt a vendégünk. Ezekben a napokban ő celebrálta a szentmisét, tartott rekollekciós tanítást, gyóntatott és lelki beszélgetésre is lehetett jelentkezni. Mivel ezekben az években már nagyon érezhető volt az egyházüldözés, különösen kérte, legyünk nagyon hűségesek szent hivatásunkhoz. Példaként az édes Szűzanyát állította elénk.

Milyennek látták Marcell atya kapcsolatát a Szűzanyával? Lúcia nővér mit tanult tőle leginkább?

Marcell atya kifogyhatatlan volt a Szűzanya élete egy-egy történésének átelmélkedésében. Nekünk, a legfiatalabbaknak, de az egész közösségnek is ajánlotta, hogy sokszor köszöntsük gyermeki egyszerűséggel, örömmel így: Ave Maria! Ezt megtehetjük, ha lépcsőn járunk, ha ajtót nyitunk-csukunk, ha szól a harang, ha találkozunk a testvérekkel, és ha netán elakadunk a munkánkban vagy a lelki élet gyakorlatában. Mindig mindent Máriával, semmit nélküle. Később aztán így bővült a Szűzanya köszöntése: „Ave Maria, éljen a világ Királynője, győzelmes Nagyasszony, világ Királynője! Légy engeszteléssel, hazánk megmentője!” Így kezdődött körülbelül a Szűzanya tisztelete. Legelőször is tanulgattuk köszönteni és mindinkább mintázni az Ő életét a mi életvitelünkben. A szétszóratás évtizedei alatt sokszor gondoltam erre.
Amikor pedig adódtak Marcell atya életében olyan alkalmak, hogy nem érezte közel az édes Szűzanyát, vagy nem látott kiutat a nehéz helyzetekben, megpróbáltatásokban, eszébe jutott egy színdarab, aminek a címe „Majd a Vica!” volt. (Erről olvashatunk az önéletrajzában is.) Ez egy polgári család életéről szólt, akik jó emberek voltak, csak kissé gyámoltalanok. De volt egy talpra esett házvezetőnő, egy mindenes, akinek nagyszerű gyakorlati érzéke volt, így mindenben nagy segítségére volt a családnak. Ha jött a hentes és kérdezte a őket, hogy miből mennyit óhajtanak, mondták, hogy 'Majd a Vica elintézi, csak kérdezzék őt!'. Ha jött a kéményseprő – 'Majd a Vica!' … Marcell atya ebben is meglátta a Szűzanyát, és az életében ez úgy alakult át, hogy ha nekem nem megy, majd a Szűzanya! Tehát felragyogott számára a tiszta fénysugár, és ennek fényében meglátta a megoldásokat, megoldódtak a nehéz kérdések.

Marcell atya számára ilyen tiszta fénysugár volt akkor maga a Szűzanya, igaz?

Igen! Énekelte, sokszor átelmélkedte ezeket az éneksorokat a Szűzanyáról: „Istentől megáldott égi Szűz Ara / Akit kiválasztott az ég s föld Ura / Szűz malaszttal teljes, tiszta Fénysugár / Te világíts, merre éltünk útja jár!” Mária mint tiszta fénysugár – ez teljesen betöltötte Marcell atyát! És annyira érezte, tudta, hogy a bizalom és a ráhagyatkozás által a Szűzanya mindig Jézushoz vezeti őt.

Mi volt még nagy hatással Lúcia nővérre Marcell atya személyiségéből, hitéből?

Nagyon szerette a kicsi Szűzanyát! Volt egy ilyen mondása: „A kicsi Jézus és a kicsi Szűzanya az én kincseim.” Ha ősszel jött hozzánk Marcell atya és együtt ünnepeltük november 21-én Szűz Mária bemutatását, mindig elénekeltünk neki egy éneket, ami nagyon kedves volt számára. Így kezdődik: „Mária, gyenge virág / Télben kivirult ág / Hozd el a halmok tavaszát / Halld meg szívem imáját”.
Marcell atya kapcsolata a Szűzanyával valóban anya és fia kapcsolat volt. Az élete bizonyságtétel volt erről. Nemcsak a könnyű, zökkenőmentes napokban, de a megpróbáltatások idején is. Csodáltam benne, hogy nem akarta menteni magát, megmagyarázni az előforduló eseteket, hanem elfogadta. Amikor rossz hírbe hozták, nem magyarázkodott – bár nagyon megszenvedte ezeket –, hanem odabízta a Szűzanyára, felajánlotta neki, és ez Marcell atyának elég volt. Csodálom, ahogyan tudott hallgatni! Megtanulni hallgatni – ehhez egy élet kell!
Ezen kívül az tett még nagy hatást rám, amikor életre szóló paktumot kötöttünk. Ennek lényege az volt, hogy naponta imádkozik értünk, és arra kért minket, legyen ez egymásért való imádság. Sőt, ne csak a mi személyes szükségleteinket foglaljuk bele, hanem a magyar Egyházat és minden megpróbáltatását is, hogy Isten gondolata, a szeretet élete mielőbb valóság lehessen hazánkban, édes Anyaszentegyházunkban, és minden embertestvérünk életében is.

Lúcia nővér, hogyan foglalná össze Marcell atya üzenetét, örökségét?

Marcell atya a kis Jézussal együtt Mária fia volt, így élt. Legyünk mi is kicsi gyermekek, akik hisznek, bíznak és hálásak, az édes Szűzanya anyai szeretetében élve! Nála mindig otthonra találunk. Életünk útján legyen erős meggyőződés bennünk, hogy amint édesanyja volt az édes Jézusnak, úgy nekünk is édesanyánkká lett, amikor az Ő igenjével az egész emberiség anyaságát vállalta.
Tudjuk, hogy Isten nem akarja a rosszat, de azt is tudjuk, hogy a rosszból is jót tud kihozni. A szenvedés, ha jól elviseljük, megdicsőíti a lelket és Krisztussal egyesít. Ne féljünk a szenvedéstől, fogadjuk el, hordozzuk Máriával együtt készséggel és örömmel, mert Jézus életévé lesz bennünk.