Kiss Domonkos atya OSB homíliája Kármelhegyi Boldogasszony ünnepén

Kiss Domonkos atya OSB homíliája Kármelhegyi  Boldogasszony ünnepén - Magyarszék - 2016. július 16.

Ünnep van, egy szerzetes közösség ünnepe. A közösség az Istenszülőre emlékezik, mint párfogójára és oltalmazójára. Hálát ad a múltbeli jótéteményekért  és kéri a jövendőre is a szeretetteljes oltalmát.  Az ünnep kiragad bennünket a megszokott tér, idő  kontextusból. Az ünnep egyszerre foglalja magában a múltat, jelent és a jövőt, így helyezve bennünket a transzcendens - nem e világi valóság közelébe. Hogy a Boldogasszony tisztelete a rendben a Kármel hegyhez van kötve, emlékezettünkbe idézi a Kármel hegy kitüntetett szerepét az ótestamentumi időkben. Jelesen Illés próféta győzelmét a pogány baál-kultusz papjai fölött, amely győzelem meggyőzte Izraelt arról, hogy valóban Jahve az egyetlen, szent Isten.


    Amikor a Mária-tiszteletről esik szó - még a katolikus hívek között is - néha az a nézet bukkan föl, hogy a Mária tisztelet az a keresztény  tanításban valami mellék szál, nem tartozik a hit lényeges áramába, inkább csak a népi vallásosság megnyilvánulási formája. Bizonyítva látják ezt azzal is, hogy az újtestamentumi írásokban úgymond nem sok szó esik Máriáról. Valóban Lukács és János evangéliumán kívül a többi írások szűk szavúan vagy egyáltalán nem tesznek említést róla. És, hogy Mária alakjának nincs meg az ótestamentumi beágyazottsága. Mégis, ha alaposabban szemügyre vesszük azokat az újtestamentumi szövegeket, amelyek közvetlenül Máriával kapcsolatosak, azt tapasztalhatjuk, hogy a róla alkotott kép teljesen  ótestamentumi szálakból van szőve. Néhány szálat kihúznék most abból a fonálból amivel Mária képét megszőtték.
Az ígéretek az ősatyáknak szólnak, és főként ők a tevékenyek a megvalósulás tekintetében, de mellettük azonnal feltűnnek az ősanyák is, mégpedig párban: Sára és Hágár, Ráchel és Lea, Hanna és Pennina. Minden esetben a termékenyég áll szemben a terméketlenséggel. Az archaikus gondolkodás szerint a termékenység áldás, a terméketlenség átok. Ezekben az esetekben azonban viszályára fordul a történet - a terméketlen lesz áldott és a termékeny visszaszorul a közönséges/hétköznapi életbe, gyakran küzdenie kell azért, hogy ki ne taszíttassék a szeretetből. Pál apostol fejtette föl ennek a paradoxonnak valódi értelmét: Ábrahám valódi fia nem az, aki fizikailag tőle származik, hanem az, aki a puszta fizikai származáson túl az Isten ígérete alapján, szavának teremtő erejéből nyer fogantatást. A puszta élet önmagában ne tekinthető gazdagságnak - az életet teljessé a fizikai élet fölött álló Isten ígérete teszi teljessé. Hanna hálaéneke- ami visszaköszön Mária Magnifikatjában - tárja föl a kegyelem teológiáját, azt ugyanis, hogy Isten a kicsit, a megalázottat emeli ki a porból, a hamuból. Hanna és Mária számára az áldatlan-áldott asszonyok sorsa mutatja meg, hogy Isten a kicsinyek, a hatalom nélküliek, az eltaszítottak felé fordul és mutatja meg irántuk való szeretetét. Az utolsó hely titka ez - ami első hellyé lesz, a hegyi-beszéd paradoxonjai nyilvánulnak ki: "boldogok a szegények, boldogok a szelídek, boldogok, akik sírnak, boldogok a békességszerzők...". A későbbi ótestamentumi írásokban egy másik szál is feltűnik: a megmentést hozó nagy nők alakja - Judit és Eszter. Az egyik özvegy, a másik a perzsa királyi hárem tagja. Mindkettejük sorsában a megalázott és földre tiport Izrael jelenik meg. Ugyan akkor mindketten Izrael legyőzhetetlen lelkierejéről tesznek bizonyságot. A megmentést hozó nő Izrael reményeink megtestesítője így lép az áldott-áldatlan  ősanyák mellé. A terméketlen, a tehetetlen hozza a megmenekülést, mert bennük és általuk mutatkozik meg Isten hatalma. A gondolat tovább mélyül a szövetségi-teológia elmélyítésével. Szövetségen általában politikai, jogi valóságot, fogalmat értünk. Így volt ez Izrael történetében is. Ezt az elgondolást mélyítették el a próféták, akiknek a gondolkodásában a szövetség - Jahve, Izraellel kötött szövetsége - mint házastársi kapcsolat jelenik meg. Ebben az elgondolásban Izrael - a választott nép - mint szerelemmel szeretett szűz, anya és feleség jelenik meg. Különösen Ozeás próféta ábrázolja erőteljesen Jahve meg nem szűnő, örök szeretetét Izrael iránt - annak ellenére is, hogy Izrael parázna és házasságtörő asszony módjára viselkedett: " Azért íme, , majd magamhoz édesgetem és kiviszem a pusztába, hogy a szívére beszéljek; ...hogy úgy válaszoljon, mint ifjúsága napjaiban...És eljegyezlek magamnak örökre, eljegyezlek magamnak igazsággal és törvénnyel, jósággal és szeretettel, eljegyezlek magamnak hűséggel, és ismerni fogod az Urat." (Oz 2, 16-17c; 21-22) Izrael Isten kapcsolatához tehát nem csupán Isten tartozik, hanem a nőként értelmezett Izrael is, aki szűz és anya egyszerre.
Ezek a szálak - még mások mellett: Bölcsességi-teológia; Éva tipológia - az ÚT-ban fónódnak egybe, abban az asszonyban, aki az egyetlen igaz, szent maradék - Sion igazi leánya - Kármel ékessége - aki a Megváltó anyja, Isten anyja lett.
Hogy a kármeliták a Boldogasszony iránti hódolatukat, tiszteletüket összekötik az ótestamentum kiemelkedő helyszínével jelzi, hogy őriznek valami ősi tudást arról, hogy Mária újtestamentumi képe mélyen és igazán ótestamentumi fonalakból és szálakból van szőve. AMEN